Újfehértői Kempo HSE

Újfehértóra került a hegyvidéki trófea

Az Újfehértói Kempo HSE nyerte a II. Hegyvidék Nyílt Nemzetközi Kempo Kupa csapatversenyét szombaton. Második helyen a házigazda Hegyvidék Harcosai, harmadikon pedig a Firewolf végzett.

A 2017-es esztendőt búcsúztató budapesti eseményre huszonöt klub adta le a nevezését a meghirdetett két technikai és négy küzdelmi versenyszámban. A kilátogató sportbarátok kiválóan felkészített versenyzőket és izgalmas, kőkemény bunyókat láthattak mindhárom tatamin.

Végeredmény (1-6. hely):
1. Újfehértói Kempo HSE
2. Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia
3. Firewolf
4. Herceghalmi Kempo Dojo SE
5. Koltai Dojo
6. MyGym SE Pomáz

„Remek kupával zártuk ezt az amúgy is nagyon eredményes esztendőt, hiszen számos világ- és Európa-bajnoki, világ- és Európa-kupa aranyat, ezüstöt és bronzot szereztek a kempókák idén. Itt Hegyvidéken pedig örömmel nyugtázhatjuk, hogy kinőttük a csarnokot, ugyanis nagy érdeklődés övezte a tavalyi és a mostani kupát is. Több résztvevő már nem is nagyon férne el a Hegyvidéki Sportközpontban.” -nyilatkozta Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke, egyben a Hegyvidék Kupa főszervezője.

A Magyar Kempo Szövetségnek idén már nem lesz több versenye. Legközelebb az évzáró gálán lesz jelenésük a sportolóknak, ahol a szervezet díjazza az év legjobbjait.