Magyarország nyerte a 15. IKF Kempo Világbajnokság és Világkupa összetett csapatversenyét. A technikai divízióban harmadik helyen, a küzdelmi kategóriában pedig szintén első helyen zárt a piros-fehér-zöld csapat.
Minden idők legnépesebb mezőnye, több mint hatszáz versenyző mérte össze tudását a csütörtöktől szombatig tartó budapesti világversenyen. A MOM Sportban elhelyezett négy tatamin kata, fegyveres kata, szinkron kata, önvédelem, submission, semi kempo, knock down, kempo kumite, full kempo és kempo MMA szabályrendszerekben versengtek egymással a résztvevő öt kontinens legjobbjai.
A közel száznegyven fős hazai válogatott mindhárom napon felkészülten, színvonalas bemutatókat, illetve küzdelmeket produkálva képviselte a magyar nemzeti színeket. A kiemelkedő teljesítménynek meglett az eredménye, hiszen a technikai és a küzdelmi divízióban is dobogón végeztek a kempósok, utóbbit ráadásul meg is nyerték. A mindkét vonalon elért jó helyezésnek köszönhetően pedig összetettben is győzött hazánk, először az IKF égisze alatt rendezett világbajnokságok történetében.
Ami az egyéni eredményeket illeti, sportolóink 62 arany-, 77 ezüst- és 82 bronzérmet zsebeltek be.
Összetett csapatvégeredmény (1-6. hely):
1. Magyarország
2. Románia
3. Argentína
4. Oroszország
5. Hollandia
6. Algéria
Küzdelmi divízió (1-6. hely):
1. Magyarország
2. Románia
3. Oroszország
4. Algéria
5. Kazahsztán
6. Argentína
Technikai divízió (1-6. hely):
1. Argentína
2. Románia
3. Magyarország
4. Spanyolország
5. Hollandia
6. India
A torna második napján döntött a Nemzetközi Kempo Szövetség (IKF) elnöksége a 2019. évi vb helyszínéről, amely a spanyolországi Guadalajara településen lesz jövő áprilisban. Amatto Zaharia, a Nemzetközi Kempo Szövetség elnöke 5. dan fokozatot adományozott Lacza Ádám Illésnek, a hazai sportszervezet elnökének a kempóért tett kiemelkedő munkájának elismeréseképpen.