A héten Sensei Szabó Tibor Benedek 1. dan a Best FM és a Rádió 1 stúdiójában vendégeskedett, ahol a Kempo Világbajnokság kulisszatitkaiba avatta be a hallgatókat. Az interjú során szó esett a Magyar válogatott eredményeiről, tanítványaink kiváló teljesítményéről, valamint Sensei saját, világbajnoki címmel zárult szerepléséről is.
Ezúton is köszönjük a lehetőséget – öröm számunkra, hogy ilyen fórumokon is megmutathatjuk: a kemény munka, a szakmai felkészültség és az összefogás valóban eredményre vezet!
Hétfő délután különleges vendéget köszönthettünk edzésünkön: Dr. Hosszú József, Újfehértó város polgármestere látogatott el hozzánk, hogy személyesen is bepillantást nyerjen a kempo világába.
Polgármester úr érdeklődéssel figyelte a szakmailag felépített edzés részleteit, és testközelből ismerhette meg azt a technikai és módszertani alapot, amelyre sportolóink sikerei és egyesületünk folyamatos fejlődése épül.
Hálásak vagyunk a látogatásért és az érdeklődésért – számunkra ez megerősítés és inspiráció is egyben, hogy továbbra is büszkén képviseljük városunkat itthon és a nemzetközi porondon egyaránt.
Méltó elismerésben részesültek azok az újfehértói sportolók, akik a Kempo Világszervezet XXI. világbajnokságáról három világbajnoki aranyéremmel, egy világbajnoki övvel, valamint hat ezüst- és hat bronzéremmel tértek haza Portugáliából. A kimagasló teljesítmény nemcsak a magyar válogatott sikeréhez, hanem városunk jó hírnevéhez is hozzájárult.
Köszönet illeti Újfehértó Város Önkormányzatát, amely támogatásával segítette a felkészülést és a világversenyen való helytállást – ezzel is hozzájárulva a sportolók példamutató eredményeihez.
Április végén Portugália adott otthont a Kempo Világszervezet XXI. világbajnokságának, ahol a Magyar Kempo Szövetség válogatottjának tagjaként Újfehértó sportolói is tatamira léptek – nem is akármilyen eredményekkel. Harcosaink összesen 3 világbajnoki aranyérmet, 6 ezüstöt és 6 bronzot szereztek, hozzájárulva ahhoz, hogy Magyarország a 74 induló nemzet közül a 7. helyen zárja a rangos világversenyt.
A versenyen mutatott technikás, karakteres küzdelmek nemcsak a pontszerzésben hozták meg a gyümölcsüket: több külföldi szakember is felfigyelt az újfehértói kempósokra – és nem véletlenül.
A legeredményesebb versenyzők közé tartozott Boros Csaba, aki két világbajnoki címet szerzett – full kempóban és semi-kempóban egyaránt –, emellett ezüstérmes lett knock down szabályrendszerben, és egy bronzot is begyűjtött földharcban.
Kranyik Zsombor szintén több kategóriában ért el dobogós helyezést: földharcban és full kempóban második, semi-kempóban harmadik lett. Markovics Ádám két ezüsttel (full, semi) és egy bronzzal (földharc), míg testvére, Markovics Laura egy ezüsttel és két bronzzal térhetett haza.
A csapatot felkészítő Sensei Szabó Tibor Benedek (1. dan) maga is tatamira lépett – méghozzá nem akármilyen eredménnyel. A nehézsúlyú kategóriában knock down szabályrendszerben világbajnoki címet szerzett, így ez már a nyolcadik világbajnoki aranya, mellette földharcban is bronzérmes lett, világszinten is jegyzett MMA-harcosokat utasítva maga mögé. Mindemellett nemzetközi bíróként is helytállt a világversenyen.
A sikerek mögött sokak elkötelezett munkája áll. Köszönet illeti a Magyar Kempo Szövetséget, különösen Shihan Lacza Ádám Illés 6. dan mestert, a szövetség elnökét és a világszervezet alelnökét, valamint Újfehértó Város Önkormányzatát az anyagi és erkölcsi támogatásért.
Hálás köszönet illeti Kiss Krisztián László másodedzőt, aki a felkészülés során aktívan támogatta az egyesület munkáját, és Szabó Tibor elnököt, akinek szervező és háttérmunkája nélkül nem születhettek volna meg ezek az eredmények.
És nem utolsósorban: köszönjük a kempos társaknak, a szülőknek és az Újfehértói Honvédelmi Sportközpontnak, amely biztosítja az edzések méltó helyszínét hétről hétre – hétfőn, szerdán és pénteken.
A XXI. világbajnokság újra megmutatta: Újfehértó nemcsak jelen van a nemzetközi sportporondon, hanem értéket, teljesítményt és példaképeket is ad a világnak. Gratulálunk a harcosainknak – méltón képviselték Magyarországot és Újfehértót egyaránt!
Donka Bella kempokánk az Esztergom-Kertváros Kupa Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Bajnokságon Light contact versenyszámban I. helyezést, míg Földharc-ban pedig II. helyezést ért el.
Kempo csapatunk kiváló eredményekkel zárta a Spartan Kupát, ahol versenyzőink több dobogós helyezést is szereztek.
Gombás Dávid kiemelkedő teljesítményt nyújtott, hiszen három aranyérmet is begyűjtött: Gi submission, B viadal és fegyveres kata kategóriában egyaránt első lett.
Tóth Alexander szintén aranyérmet nyert Gi submissionben, valamint egy ezüstérmet C viadalban.
Balogh Kitti két második helyezéssel zárt, Gi submission és kata versenyszámban. Kriston Bálint egy bronz- és egy ezüstérmet nyert, míg Szabó Milán két ezüsttel térhetett haza.
Külön köszönet Kriston Ádámnak, aki bíróként segítette a verseny gördülékeny lebonyolítását.
Sikeresen szerepeltek az Újfehértói Kempo HSE kempókái Szigethalmon, a Harcművészeti Utánpótlás Kupán, amelyen összesen 7 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek a küzdelmek során.
Szabó Tibor Benedek senpai több hónapos felkészülést követően sikeres övvizsgát tett a Magyar Kempo Szövetség mesterei előtt, ezzel 1. kyu (barna öv) szintre emelve tudását.